Sári József

1935

Cím: 2011, Budakalász László u. 51. Hungary

1935. június 23-án született Lentiben.
1953-ban érettségizett. 1954-1962 között középiskolai énektanár és karvezetőképző, valamint zeneszerzői tanulmányokat végez a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Vásárhelyi Zoltánnál, illetve Szervánszky Endrénél.
1962-től után zenetanár, zongorakísérő, zenekarvezető, hangversenyek közreműködője. Ismeretterjesztő előadásokat tart a zenéről.
1971 és 1984 között szabadfoglalkozású zeneszerző, saját műveinek előadója (karmester, zongorista). Privát zenetanár a Német Szövetségi Köztársaságban.
1984 óta Zeneelmélet-tanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.
1989-től 1995-ig a 20. Századi Zenei Szakkolégium vezetője,
1992-től 1997-ig a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Elmélet Tanszékének vezetője.
1997-ben Habilitált a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd a Mestertestület elnöke ugyanitt (DLA). A Magyar Rádió kortárs zenei lektora.
1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. 2000-2001-ben a németországi Bambergben működő Villa Concordia Nemzetközi Művészház ösztöndíjasa. 2005-ben Bartók-Pásztory-díjat kapott.