Melis László

1953

Cím: 1088, Budapest Bródy S. u. 26. Hungary

Melis László 1953. augusztus 14-én született Budapesten. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedűszakán végezte. 1978-ban alapítója a kortárszenét játszó 180-as Csoportnak, amellyel Európa számos koncerttermében lépett fel az együttes 1990-es feloszlásáig. Öt darabot írt a csoport számára, amit lemezen is rögzítettek, és ez idő alatt több, a világ mai zenéjét meghatározó muzsikussal (Louis Andriessen, Steve Reich, Terry Riley) játszott együtt.

A 180-as csoport megszűnte után alapvetően zeneszerzéssel foglalkozott, két kamaraoperája: A mosoly birodalma (1985) és a Kleist meghal (1994). Több kantátát, nagyzenekari dalt, balettzenét és balett-kantátát (Gyöngykánon, 1994), kamara és szólóhangszeres darabokat (Black & White, 1999), valamint énekszextettre és ütőkre írt tételsorozatot (Az időről és a folyóról, 2000), illetve a Budapesti Csellóegyüttes részére (Csellómánia, 2000) egy négytételes darabot. Ezen kívül több tucat játékfilm, többszáz színházi előadás és rádiójáték zenéjét szerezte.

Díjak, elismerések
1995 Filmkritikusok Díja
2008 Erkel Ferenc-díj